Alapítványi honlap: fontosabb, mint gondolod

alapitvanyi-weboldal

Számtalan olyan alapítvány van amelyiknek (egyelőre) még nincs honlapja, ezzel viszont hatalmas versenyhátrányban vannak azokkal az alapítványokkal szemben, akiknek van. Összegyűjtöttük, hogy miért fontos az alapítványi honlap, és azt is megírjuk, hogy miért készítenénk szívünk szerint ingyen!

Alapítvány weboldal

Gyűjtőplatformok

Tény, hogy a honlap nélküli alapítványoknak is van lehetőségük arra, hogy támogatókat, és adományokat gyűjtsenek annak az ügynek, amelyek mellé álltak. Igaz, sokkal korlátozottabbak a lehetőségeik, de vannak.

Ilyenek például a gyűjtőplatformok: az Alapítványok az Alapítványokért oldalon nagyjából 14 000, de több másik gyűjtőoldalon is több tízezer alapítványból tudjuk kiválasztani azt, akit támogatni szeretnénk. Igaz, kicsi az esély, hogy éppen a te alapítványodat válasszák, általában az ismerteket szokták.

Kampányidőszakban a nyomtatott sajtó, az elektronikus sajtó, a tévé, és egyéb más eszközök is rendelkezésre állnak arra, hogy – honlap nélkül is – adományokat gyűjtsenek az alapítványok, akik ilyenkor – gyakran ingyen, vagy jelképes összegért – kapják a megjelenést. De nem szabad elfelejteni, hogy ezek a médiumok, megoldások is amolyan gyűjtőplatformok, ahol az alapítványok egymás értékét túllicitálva próbálják meg a pénzt gyűjteni.

Éppen ezért feltétlen fontos a honlap. Összegyűjtöttünk 4+1 érvet mellette.

1: A pszichológia

Különös az adományozás pszichológiája, mert az emberek nagy része nem célzottan adományoz: hacsak nem érintett, vagy különösen elkötelezett valaki egy ügy mellett, akkor nem valószínű, hogy extra tudatosan választ, az sem biztos, hogy pontosan tudja mivel foglalkozik a Szülők Háza vagy a Bleki alapítvány. Ha nincs különleges preferenciája, annak fog adományozni, akiről többször hallott.

2: Fontos a tájékoztatás

Az nem elég, ha van az alapítványodnak egy neve, és egy számlaszáma. Valahol, valahogy el kell tudnod mondani azt, hogy miről szól az alapítványod, miért érdemes éppen téged támogatni. Erre kitűnő felület egy honlap, ahol mindent elmondhatsz magadról.

3: Az adományozás

Az senkitől nem elvárható, hogy egy alapítvány nevét, a tevékenységét és akár a számlaszámát is megjegyezze, hogy aztán később célzottan adományozzon. Sokkal életszerűbb az, hogy valahol hallott róla, találkozott vele, a Google-ban rákeres és azonmód – a honlapon keresztül – tudja az adományát elküldeni.

4: Hatalmas bevételkiesés, ha nincs honlap

Azt mondtuk, hogy az előnyökről írunk, de az is előny, ha észrevesszük a hátrányt. Ha nincs honlapja egy alapítványnak, az nagy bevételkiesést okozhat hiszen nem lehet egyszerűen, és könnyen utalni nekik. És ez nem csak akkor gond, ha egyszer utalunk, hanem akkor is, ha rendszeresen tennénk.

Honlap ingyen, vagy bekerülési költségért

Úgy osztjuk be a feladatainkat, hogy legyen kapacitásunk minden évben 2 alapítványi honlapot ingyen elkészíteni. (Mi készítettük például a Dévény alapítványát is.) Azt, hogy melyik kettő honlapot készítjük ingyen, szubjektív döntéssel választjuk ki: az például biztos, hogy a beteg gyerekek támogatása mindennél fontosabb számunkra.

Ha szeretnéd, hogy éppen a te alapítványod honlapját készítsük el ingyen, akkor írj nekünk, vedd fel velünk a kapcsolatot.

Az évi 2 ingyen honlap mellett az összes alapítványi honlapot bekerülési költségért készítjük, így szeretnénk segíteni a nemes célt: írj nekünk.

Legfrissebb bejegyzések