Amikor szétesik a honlapod.

Nem célunk megijeszteni, de – ha nem jó tárhelyen van a honlapod – bármikor előfordulhat, hogy az egyik reggel arra kelsz fel, hogy a tegnap még tökéletesen működő szép honlapod atomjaira esett szét: nem látszódnak a képek, kitakarják egymást a szövegek ide-oda csúsztak el a boxok és kitöltő formok, az egész egy káosz. De mit tegyél ilyenkor?

A gumicsizma

Talán már nem újdonság az tőlünk, hogy „kocka, fejlesztőként” is mindig arra törekszünk, hogy teljesen emberi nyelven, érthető példákat mondjunk egy egy cikkben. Most is ezt tesszük.

Annak idején megjelent egy (ügyfelünk) hirdetése az egyik lapban. A hirdetés gumicsizmát árult, ám a nyomtatás után a gumicsizma alig 2 centissé vált a hirdetés közepén. Nem volt boldog a mosolya. Egy hónappal később ugyanazon a hirdetésen, ugyanaz a gumicsizma kitakarta a szöveget akkorává vált: pedig senki nem nyúlt hozzá. Az ügyfél még elégedetlenebb lett. De harmadszorra sem sikerült, egyszerűen nem is jelent meg a csizma. Murphy keze lehetett a dologban, soha senki nem jött arra rá, hogy mi történhetett, egész egyszerűen azért, mert akármi. Annyi minden okozhatta a gondot, hogy nem derült ki.

De megtörtént, és ugyanez megtörténhet a honlapoddal is.

Mitől esik szét a honlap és ez miért gond?

Számtalan oka lehet annak, hogy szétesik a honlapod: lehet külső támadás, lehet egy rossz update, vagy akármilyen technikai (sőt még fejlesztői) hiba is. A kérdés nem is az, hogy mi történt, hanem inkább az, hogy ki és milyen gyorsan tudja visszaállítani az eredeti állapotot. És, hogy egyáltalán vissza lehet-e állítani valaha? Illetve hogyan tudsz úrrá lenni a pánikodon, mert tényleg jogosan vagy ideges akkor ha szétesett a honlap. Mondjuk, hogy miért.

Amikor szétesik a honlapod.2

1: Mert látogatót vesztesz

Ez logikus. Ha most ebben a pillanatban szétesne ez az oldal, amin ezt a szöveget olvasod (mondjuk ide ugrana egy nagy fekete folt, vagy eltűnnének a betűk) szinte azonnal elkattintanál, minek néznéd tovább az olvashatatlant, igaz? Mindenki más is ezt tette azóta, amióta az oldalad szétesett.

2: Mert vásárlót vesztesz

Ez különösen akkor nagy gond, ha úgy esett szét az oldalad, hogy közben ment hirdetés, ment a látogató és a vásárló terelés, és egyszer csak olvashatatlanná, élvezhetetlenné vált. Akkor tulajdonképpen két helyen is vesztettél pénzt: egyszer a hirdetés miatt, egyszer meg azért, mert senki nem vásárolt, hisz nem tudott.

3: Stressz

Ami nem tesz neked jót, hiszen egy szétesett honlapnál azonnal elkezdünk stresszelni. Nem csak azon, hogy mennyi pénzt vesztettünk, hanem azon is, hogy akkor most mi a teendő? Ki fogja ezt megoldani és mikor, egyáltalán kinek a feladta? És mennyibe fog kerülni?

Megoldás, ha szétesett a honlapod

A megoldás mi lehetünk. Van egy technikai supportunk, és ha velünk vagy szerződésben akkor egyrészt nem fog szétesni a honlapod, másrészt, ha mégis megtenné akkor azonnal az összes fejlesztőn, kódolónk, kollégánk elsődleges feladata az, hogy visszaállítsuk a holnapodat (adatvesztés nélkül) a legutolsó állapotra. És persze a lehető leggyorsabban, hiszen tudjuk, hogy minden másodperc kiesést jelent neked.

Tudd magad biztonságban a supportunkkal, vagy ha éppen most esett szét a honlapod hívj minket mert segítünk.