Keresztmarketing: hogyan szerezz új ügyfeleket stratégai partnerségen keresztül

keresztmarketing

A keresztmarketing nem más, mint a közönséged és a rendelkezésedre álló források megosztása egy másik céggel, hogy egy olyan kampányt hozhassatok létre, amit egymás nélkül egyikőtök sem tudna ugyanolyan hatékonyan végrehajtani.

Az efféle stratégiai partnerség ugyanúgy hasznos lehetn egy nagy márkának, mint egy kezdő startup vállalkozás számára, hiszen így termékük vagy szolgáltatásuk sokkal egyszerűbben juttathatják el az emberekhez.

keresztmarketing
keresztmarketing

Az ilyen együttműködések előnyei többek között:

  • az erőforrásaitok (pl. költségvetési keret, tehetség, stb.) összevonásának köszönhetően költséghatékony,
  • a közönség, akiket elérsz, már potenciális fogyasztókból áll,
  • segítségével kialakíthatsz hosszú távú együttműködéseket is,
  • a fogyasztókat megörvendeztetheted ingyenes mintákkal, nyereményjátékokkal, stb.

A keresztmarketing kampányok teljesen másképp alakulnak mind a B2B és B2C márkák, a kezdő vállalkozások és nagy márkák, a termékek és szolgáltatások esetében is. Egy kis kreativitással azonban könnyedén megtalálhatjátok a mindkettőtök számára érdekes megoldást.

Az összes együttműködés alapja az, hogy mindkét fél számára nyereséges legyen, üzletileg is mindkettőjük hasznára váljon. Mindig tedd fel a kérdést, mit profitálsz Te az adott helyzetből, és mit a partnered?

Ideális esetben a haszon arányosan oszlik meg a társak között. Milyen fajta kooperációk jöhetnek létre? Íme néhány példa:

  • A másik fél márkanevének „kihasználása”, azaz ő adja a hírnevét, Te pedig potenciális vásárlókat számára,
  • a hírlevél adatbázisotok megosztása egymással, így a közös kampányról értesíthetitek mindkettőtök felhasználóit,
  • vendégszereplés egymás blogján, YouTube-csatornáján egyéb közösségi média felületein,
  • a másik fél márkájának szerepeltetése a közönséged előtt, cserébe ugyanezért fordítva,
  • a partner termékeiből ingyenes minták kölcsönös osztogatása.

Amennyiben a megállapodás igazságos, és a feltételek is tiszták, a keresztmarketing rendkívül költséghatékony módja lehet az új vásárlók elérésének.

A dolog nehezebb része az, hogy hogyan találjunk olyan partnert, akinek az elképzelései hasonlítanak a sajátunkéhoz. Ez esetben a jól bevált, hagyományos hálózatépítő módszerekre lesz szükséged. Amikor az ideális szövetségest keresed, az alábbi szempontokat mindenképp vedd figyelembe:

  • ne legyen a versenytársad, inkább egészítse ki egymást kettőtök szolgáltatása vagy terméke,
  • rendelkezzen méretes közönséggel,
  • nagyjából hasonló méretű cég legyen, mint a Tiéd.

Mielőtt felkeresed a kiszemelt céget, mindenképp gyűjts össze néhány ötletet előre, hiszen egy konkrétumok nélküli üzenetre sokkal kisebb eséllyel kapsz majd választ.

Az üzleti világban zajló folytonos versengést könnyedén kikerülheted keresztmarketinggel. Bár a nagy cégek körében is kezdenek egyre elterjedtebbek lenni az ilyen megoldások, a kisebb vállalkozások is sokat profitálhatnak egy együttműködésen alapuló kampányból anélkül, hogy hatalmas büdzsét áldoznának rá.

Legfrissebb bejegyzések